Folytassuk a biodinamikus mezőgazdaságról szóló beszélgetésünket a humuszról, a természetes termesztés egyik kulcseleméről. A zöldségeskert méregtelenítése csak úgy lehetséges, ha gondoskodunk a talajban élő összes életről, ami lehetővé teszi, hogy minden egyes növény számára megfelelő humuszt termeljünk. A humusz jelenléte biztosítja a növény megfelelő táplálkozását, így az egészséges lesz éshozzájárul a betegségek és kártevők megelőzéséhez.

Az alább olvasható szöveg Michele Baio közreműködésének köszönhetően született. Michele, aki a biodinamikus gazdálkodó, tanácsadó és tréner a Biodinamikus Mezőgazdaságért Egyesület lombardiai szekciójában, rendelkezésünkre bocsátotta tapasztalatait és tudását.

Termesztés mérgek nélkül

A mérgek használatának elkerülése a zöldségtermesztésben lehetséges, bár nem triviális. A rovarok és betegségek elleni hagyományos védekezési formákról való lemondás megköveteli a természetes környezetben rejlő erőforrások aktiválásának képességét, hogy a növények egészségesek legyenek, és így ne legyenek fogékonyak a csapásokra. Mérgeknek tekinthetünk minden olyan anyagot, amely a rovarok és mikroorganizmusok elpusztításával hat: nem a következők.Itt csak a modern mezőgazdaságban használt vegyszerekről van szó, hanem a biogazdálkodásban alkalmazott néhány kulcsfontosságú kezelésről is, például a rézről, a kénről és a piretrumról.

Egy olyan anyagot, mint a réz, a növényi betegségek elleni küzdelemre használnak, de mellékhatásai vannak azáltal, hogy elpusztítja a hasznos mikroorganizmusokat. Ha minden évben rezet juttatunk ki a parcellába, túl sok ilyen anyagot juttatunk a környezetbe, amelyet a baktériumok nem tudnak lebontani.

A biodinamikus művelés elutasítja az ilyen kezelések rendszeres alkalmazását, amelyek csak ritka vészhelyzetekre vannak fenntartva, többnyire a módszer alkalmazása során elkövetett gazdálkodói hibák miatt. Rudolf Steiner soha nem említette az olyan mérgező anyagok, mint a réz vagy a piretrum használatát a biodinamikus gazdálkodási gyakorlatban. Az egészséges talaj képes reagálni a viszontagságokra, képes akevésbé invazív termékekkel, például főzetekkel, illóolajokkal, rönkpasztákkal és egyéb készítményekkel segít. Ezeknek a természetes anyagoknak nincsenek mellékhatásaik, csupán a környezetben rejlő erőforrásokat stimulálják, és olyan pozitív folyamatokat aktiválnak, amelyek a probléma megoldásához vezetnek.

Nem gondolhatunk azonban arra, hogy egyik napról a másikra áttérhetünk a biodinamikus módszerre, lemondva a kertben eddig alkalmazott védekezési rendszerekről. A talaj átalakítása lassú folyamat, amely a mérgek használatának fokozatos csökkentésével jár. A kertben élő növények egészségének meghatározásához fontos alap a humusz biztosítása, amely a következőkből áll összeaz oldható műtrágyák által biztosított mesterséges táplálással szemben.

A biodinamikus gazdálkodás a föld és a benne élő élőlények gondozását jelenti: az általunk megművelt talajt rovarok és mikroorganizmusok sokasága népesíti be. Ezek az apró élőlények irányítják azokat a természetes folyamatokat, amelyek lehetővé teszik a növények fejlődését. Munkájuk lehetővé teszi a szerves anyagok tápanyagokra történő lebomlását.amelyet a kertészeti növények gyökérzete képes felvenni. A modern mezőgazdaság megfeledkezik erről az életfontosságú gazdagságról, és az ipari modellhez hasonló modellt hoz létre: ha nyersanyagokra van szükség, azokat készen, trágyázással együtt szállítják, míg a rovarok vagy gombák által okozott zavaró hatásokat kezelésekkel irtják ki.

A talaj termékenysége szorosan összefügg a talajban rejlő élet jelenlétével: a rovarok és a mikroorganizmusok humuszt állítanak elő, a mikorrhiza nevű spórás szervezetek szimbiózisban élnek a gyökerekkel, lehetővé téve a növény számára a megfelelő felszívódást.

Humusz és megfelelő növénytáplálás

A humusz olyan anyag, amelyet a talajban élő aktív mikroorganizmusok a talajra hulló száraz növényi anyagok (levelek és ágak) és egyéb szerves maradványok átalakításával képeznek. A lebomlási folyamat során kolloid gél keletkezik, amely 75 százalékban vízzel megkötött tápanyagokat tartalmaz.

Nem létezik egyetlen humusztípus: minden környezet a sajátját hozza létre, a talaj geológiája, a benne lerakódott különböző szerves anyagok, de a talaj és a jelenlévő növények közötti kapcsolat miatt is. Amikor a növény kapcsolatba lép a környezettel, bizonyos típusú humuszt igényel, amely szükséges a táplálkozásához. Cserébe a növény a gyökerein keresztül a gyökerein keresztülhozzájárul a talaj szerkezetének javításához. Így van egy humusz, amely a paradicsomhoz képződik, egy másik a sárgarépához, egy másik a salátához: egy olyan zöldségeskert talajában, ahol húsz különböző zöldséget termesztenek, húszféle humusz képződik.

A humusztáplálás nagyban különbözik a szükséges tápanyagok oldható sókkal történő kémiai úton történő bejuttatásától. Az "oldható sók" kifejezés minden gyorsan felszabaduló műtrágyára vonatkozik, a kémiai úton előállított műtrágyákra, de néhány természetes műtrágyára is, mint például a baromfitrágya vagy a trágyapellet.

A vízben oldódó anyagok talajba juttatásával probléma keletkezik: a tápanyagokat az esőzés és az öntözés könnyen kimossa, ami ahhoz vezet, hogy a sók a talaj vízáteresztő rétegeiben koncentrálódnak. A tápanyagok ezután mélyen felhalmozódnak a talajban, ahol a vízlelőhelyek is vannak, amelyekből a növények merítenek, ami növeli a lerakódott víz sótartalmát.

Sejtszinten a növényeknek szükségük van az egyes sejtekben található víz és a sók bizonyos arányára (az ozmózis törvénye). Ha a növény külön-külön tud sóból és vízből táplálkozni, akkor szabályozni tudja ezt az arányt. Ez történik a természetben, ahol a növénynek felszíni fürtös gyökerei vannak, hogy táplálkozzon, és mély csapgyökerei, hogy öntözze magát.

Ha a növénynek sótöbblete van, akkor az egyensúly érdekében vizet kell felvennie, de ha a rendelkezésére álló víz viszont sós, akkor már nem tudja visszanyerni az egyensúlyt. A növényi szervezet továbbra is sótöbbletben marad, az egyensúly érdekében folyamatosan próbál vizet felvenni, de ezzel egyidejűleg még több sót vesz fel. Az eredmény egy ördögi kör, amely gyengíti a növényeket.

A humusz esetében ez nem történik meg, mivel ez egy lassan felszabaduló tápanyag: hónapokig a talajban maradhat a gyökerek rendelkezésére anélkül, hogy a mélybe jutna. A humuszt a felszíni gyökerek veszik fel, amelyeket a növények tápanyagként használnak, míg a csapgyökerek mélyre hatolnak, ahol tiszta vizet találnak. Így a növényi szervezet képes önszabályozni asómennyiséget a sejtjeiben, ez egészséges és életerős állapotot eredményez.

Ez a különbség a műtrágya és a humusz között megmagyarázza, hogy az oldható műtrágyával kezelt növények miért gyengébbek és következésképpen hajlamosabbak a betegségekre. Ha a természetben egy elem egészségtelen, könnyen elpusztul: a penészgombák és a baktériumok egyszerűen a természetes szelekciót alkalmazzák, és megtámadják a legyengült növényeket. Az oldható műtrágyát használó termelőnek ezért a következőket kell tenniegyakran avatkoznak be a termés védelmében, így mérgekhez folyamodnak.

A biodinamikus gyakorlat más szemléletet képvisel: a természetes táplálkozást támogatja, célja az egyensúly megteremtése, amellyel könnyebben elkerülhetők a problémák. A biodinamikus gazdálkodó a humuszt értékes tőkének tekinti, amely megvédi a kertet a csapásoktól, és elkerüli a környezet mérgezését.

Matteo Cereda cikke, amelyet Michele Baio, biodinamikus gazdálkodó és tréner technikai tanácsaival írt.